Babázunk történetek 2.

Újszülött babám/babáim szoptatásának története

 

H. Molnár Anikó

Első gyermekünket nagyon vártuk. Empatikus ember lévén jött is, amint tudott, a 35. héten alig 2 óra leforgása alatt. A klinikán a kitolás alatt közölték, hogy a protokoll szerint nem lehet majd velem a babám. Az első jelek szerint egészséges és nagyobb, mint várták (2740g), de a biztonság kedvéért elviszik megfigyelni. Egész éjszaka nem aludtam, vártam, hogy velem legyen végre az újszülöttem és mellre tehessem. Olvasmányaim alapján nagyon fontosnak tartottam, hogy minél előbb megszoptassam. A reggeli látogatás elmaradt az intenzív osztályon, majdnem dél volt, amikor bemehettünk. Akkor féltem, hogy túl késő lesz az első szoptatáshoz, de nem is gondoltam, hogy csak öt nap múlva foghatom a kezemben kisbabámat. Elkezdtem fejni és minden csepp tejet az inkubátor tetejére tettem. Megígérték a szakápolók, hogy megetetik Abigélt, amint lehet.

Amikor öt naposan levették a lélegeztetőgépről, átkerült a postintenzív osztályra. Bemehettem hozzá. Mélyen aludt. A doktornő – miközben elhaladt mellettem – odaszólt: – Anyuka, ne nézegesse, szoptassa meg! Még két napig képtelen voltam felébreszteni kislányomat. Olyan sok nyugtatót kapott, hogy egyetlen percig sem volt ébren, talán fürdetéskor, de akkor én nem mehettem be. Az egyik nővér látta, hogy folyton próbálkozom, megpróbált segíteni. Sajnos arra a következtetésre jutott, hogy csak a bimbóvédő segítene a bajunkon. A patika már zárva volt, így nem vettem bimbóvédőt, továbbra is kitartóan ölelgettem a babámat és vele voltam, amikor csak lehetett, hátha elkapom egy éber pillanatát. Végül sikerült! Potyogtak a könnyeim a kislányom fejére, amikor először szopizott. A kórházban éjszaka nem mehettem be beszoptatni, a lefejt  tej meg valahogy mindig kevesebb lett a tárolás során. Nagyon bosszantott, hogy a lázlapon minden reggel azt olvastam, hogy tápszerrel egészítették ki a tejemet.

11 naposan vittük haza. Otthon nem tartottunk cumit és cumisüveget,  a tápszerreceptet is visszautasítottam a kórházban. Elhatároztam, hogy amint átlépjük saját lakásunk küszöbét, csak a szoptatóskönyvre és a szívemre hallgatok. Voltak nehéz pillanatok, de megvalósult a kizárólagos szoptatás!

 

 

 

Székely-Sándor Katalin

Első kislányom 2004 júliusában született, kényszer-koraszülöttként. Életmentő császárral szakították ki belőlem a 36. héten. Súlya 1100g volt, hossza 37 cm. PIC (Perinetális Intenzív Centrum) került, ahol szóba sem jöhetett, hogy mellette legyek, viszont a 3. naptól kezdve, amikor éreztem a tejbelövellést, elkezdtem 3 óránként fejni, éjszaka is. (Azóta tudom, hogy az első pillanattól kezdve fejhettem volna.) Hamar sok tejem lett, amit naponta leadtam a kislányomnak, s kezdetben szondán majd speciális cumisüvegből adagolták neki. Sosem kapott mást anyatejen kívül (köszönet ezért a PIC dolgozóinak!). 5 hetes volt a kislányom, amikor volt már olyan jó súlyban (1700g), hogy kikerülhetett az inkubátorból, ekkor érinthettem meg először, s kezdhettük a szoptatást. Mivel még mindig kicsi volt a súlya, azt mondták, nem lesz ereje megtartani a mellem, így bimbóvédőt javasoltak. A kórházi szoptatások után mindig fejtem, néha éjjel is megengedték, hogy megszoptassam, mert tudták, hogy fejni úgyis felkelek 3 óránként. További 2 és fél hét után jöhettünk haza, éppen elérve a 2 kg-ot. Kislányom 7 hónapos koráig bimbóvédővel szoptattam, majd el tudtuk hagyni, s nem is hagytuk abba a szopizást egészen 3 éves koráig.

2010 februárjában új családtag érkezett közénk, kisebbik lányom természetes úton született, és első pillanattól kezdve szoptatom. Éppen most múlt 2 éves, nagyon lelkesen kéri még a cicit, de most nagyon lecsökkent a tej mennyisége, mert újra babát várok. Remélem, megadatik nekem ősszel, hogy átélhessem a tandem szoptatást is.

 

 

Surman Veronika

Első kislányom 2009 júniusában született, születési súlya 3970 gramm volt. A kórházban a csecsemős nővérek segítettek a szoptatásban, bár hazaengedéskor a doktornő szólt az egyiküknek, hogy tanítson meg rendesen kézzel fejni, hogy ne legyen gond otthon, de a nővérke ehelyett inkább odasúgta, hogy ilyen mellel nem fogok tudni szoptatni, vegyek inkább bimbóvédőt. Az „ilyen mell” egyébként azt jelentette, hogy nagyon lapos volt a mellbimbóm, és nehezen tudta a baba bekapni.

Otthon a férjemmel a szakkönyveket bőszen lapozgatva próbáltuk a megoldást megtalálni, de nagyon nehéz volt az első időszak. Szerencsére sok tejem volt, és a fejés hatására a mellbimbóm is kezdett kiemelkedni, valamint a babám is egyre ügyesebben szopott, így kizárólagosan 8 hónapos koráig szoptattam, végleg 2,5 évesen választotta el saját magát. A kislányom 6 hónapos korában 11 kg volt, most 2,5 évesen 14 kg. Nagyon sokan tettek megjegyzéseket az igény szerinti szoptatásra, egyedül a nagymamám biztatott mindig, akinek nem volt teje, a fia (Apukám) a tápszert kihányta, és hónapokig szűrőben pépesítette az ételt neki, mindig mindent fertőtlenítve… hogy ne foglalkozzak senkivel, ez a legjobb a babának és nagyon örült neki, hogy ilyen jól fejlődik a kis dédunokája.

Amikor a kislányom elválasztotta magát, rá 2 hónapra megszületett a második kislányom, 3850 grammal, aki már a szülőszobán egy órát szopizott ügyesen, és utána a kórházban töltött napokat nagyrészt átaludta, a fennmaradó időben pedig szopizott folyamatosan. Hazaengedési súlya 3720 gramm volt. Most még csak egy hetes, de van olyan ruhája amit már kinőtt, nagyon szépen fejlődik. Szerencsére most nincs gondunk a szopival, talán csak annyi, hogy nagyon sok tejem van, és ő még nem eszik ennyit, de szerencsére van tejtestvére, akinek oda tudjuk adni a felesleget.

 

 

 

Brassói Gáborné Szilvi

Máté egy decemberi délutánon császármetszéssel jött a világra. Mivel koraszülött baba lett, jobban aggódtam érte, mint egyébként. Másnap reggel, amikor kikerültem az őrzőből, elkezdtem fejni az előtejet, mert meggyőződésem, hogy minden cseppje fontos a kicsinek. Attól kezdve 3 óránként mentem az intenzívre a kis üveggel, és fél órát lehettem az inkubátor mellett. Ez az egész nap menetrendjét meghatározta, de egyre több tej lett. Szoptatni nem lehetett, de néhány nap elteltével bemosakodás után én etethettem abból a szörnyű, nagy lyukú kórházi cumiból. Először nagyon ügyetlen voltam azon a két ajtócskán keresztül, oldalról… Harcoltunk az etetéssel, mert piciket nyelt, és sokszor visszafolyt a szájából a tej. Fecskendővel ki volt mérve az előírt adag, amit meg kellett ennie, mert különben szondán, az orrocskáján keresztül adták oda. Egyszer egy kedves fiatal nővérke volt bent, őt a többi anyukával rá tudtuk venni, hogy megpróbálhassunk szoptatni. Az apró sikert is óriásinak éreztük. Amikor Máté jobban lett, átkerült a csecsemő osztályra, majd hozzám a gyermekágyra. Ha szoptattam, még a szobatársak is szóvá tették, hogy nekem nem szabad, ki kell mérni pontosan. A hazajövetel napján a csecsemős osztály orvosa átvizsgálta Mátét, és kiderült, hogy miért nem evett rendesen: le volt nőve a nyelve. Feloldották és ettől kezdve elkezdtem a harcot, hogy leszokjon a cumisüvegről, aztán a bimbóvédőről, hogy végre rendesen szopizzon. Igyekeztem megszabadulni a fejés, sterilizálás, 3 óránkénti etetés rémálmától, és igény szerint szoptatni. Ma már nagyon ügyes, 2750 grammal jöttünk haza, két és fél hónapos korára 4450 grammra gyarapodott. A szoptatás igazi meghitt élménnyé vált.

 

 

Papp Judit

Az én kisbabám koraszülött lett! 4. nap körül jött meg a tejem. Először fejnem kellet mivel még nem szoptathattam, mert még inkubátorban volt a picurka. 6. napon megpróbáltam ciciztetni, de nem nagyon akart. Addig nyüstöltem, míg végül a jobb cicimből elkezdett többet szopizni. A bal cicimet ugyanis nem szerette, csak pár kortyot szopizott, utána kérte a másik cicimet. Most már odáig jutottam, hogy fél mellből tudom szopiztatni, mert a balban már nincs tej. Liliána most 6 hónapos és szerencsére a jobb cicim teli van tejcsivel és még mindig tudom szopiztatni.

 

 

Vighné Szabó Nikolett

Egész életemben arra készültem, hogy Anya legyek. Soha nem voltam boldogabb, mikor megtudtam, hogy várandós vagyok és életem legcsodálatosabb napja volt, mikor világra jött a kislányom. Tudtam, hogy szoptatni akarom. De semmit nem tudtam a szoptatásról. Persze nem is néztem utána, mert minek, majd mellre teszem és szopik. Ennyi. Pedig egy nagyon nehéz időszakot könnyíthettem volna meg, ha nem így gondolom.

Megszületett a kislányom, akivel az első órát az apukája társaságában együtt is töltöttük. Első megilletődöttségemben nem tettem mellre. Máig nem tudom, hogy miért.

Aztán úgy alakult, hogy nagyon sokáig nem lehetettem a kislányom mellett, mert rosszul lettem szülés után, ott kellett maradnom a szülőszobán.

Mikor végre egy helyiségbe kerültünk, akkor fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom, próbáltam mellre tenni a lányomat, de ő csak sírt, nem tudott rendesen ráharapni a mellemre.   Olyan „szerencsés” helyzetben voltam, hogy akkor még az egyik mellbimbóm befelé forduló volt, ez is nehezítette a mellre helyezést. Mire végre találtam egy csecsemős nővért, a segítsége kimerült annyiban, hogy „hát bizony ilyen mellbimbóval nem tud majd szoptatni”. Egyetlen nővér tudta megmutatni, hogy hogyan tegyem rendesen mellre, de ő el is ment gyorsan szabadságra. Végül férjem szaladt be a szülés másnapján bimbóvédővel, hogy mégis csak szopizzon valahogy a kislányunk, mert addig nem sikerült. A kórházban így teltek a napok, akkor még többnyire nyugodtan, tejem volt, próbáltam minél többször mellre tenni a lányomat, de a bimbóvédővel ez nem volt egyszerű feladat.

Aztán hazajöttünk a kórházból és elkezdődött a négy hónapig tartó rettenet. Első gyermekes anyaként, befelé forduló mellbimbóval, hozzá nem értő védőnővel és gyerekorvossal kaptam egy emésztési problémás, hasfájós, savas-refluxos, cumizavaros, rettentő sírós kisbabát, aki semmit nem akart gyarapodni.

A védőnő semmiben nem segített, végig azt mondogatta, hogy három óránként kell szoptatni, mert az úgy van és kész. Ezt nem sokáig hittem el, és édesanyám is arra biztatott, hogy figyeljem a kisbabám jelzéseit, aszerint szoptassam. A gyermekorvos és a védőnő is azt állította, hogy semmi baja a kislányomnak, nem cumizavaros, nem refluxos, egyszerűen csak sírós. Ne kényeztessem, tegyem le, hadd sírjon. Olyanról még véletlenül sem tájékoztattak, hogy létezik szoptatási tanácsadó, aki tudna segíteni nekünk.

Szerencsére a védőnőn és a gyerekorvoson kívül, négy hónapon keresztül rengeteg más ember dolgozott azon, hogy tartsa bennem a lelket. Mikor a stressztől apadni kezdett a tejem, azonnal több anyuka is jött és adott lefejt tejet. Ezt a mai napig nem tudom feldolgozni. Addig fogalmam sem volt róla, hogy milyen barátaim vannak. Férjem, édesanyám, a barátim mind biztattak, és kitartásra ösztönöztek. Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy az első hetekben soha nem voltam egyedül, de még ez is majdnem kevésnek bizonyult. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a kisbabám több órát üvöltött végig éjszaka az apukája karjában, hogy én tudjak egy kicsit aludni és legyen újra tejem.

Természetesen a szopi gondok miatt jött a mellgyulladás, kirepedezett, sebes lett a mellbimbóm. Folyton halálosan kimerült voltam és nem tudtam, hogy mit csináljak a kisbabámmal, aki nem eszik, nem alszik, nem gyarapszik. De nem adtuk fel!

Zsófi babámmal iszonyú küzdelem árán leszoktunk a bimbóvédőről, kezeltük a cumizavart, majd kiderítettük az emésztési problémáinak az okát. Mindezt segítség nélkül, önerőből. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb. Eddigi életemben soha semmiért nem küzdöttem meg még ennyire és hihetetlen, hogy az én pici lányom az első hónapjaiban milyen erős és kitartó volt.

Ennek eredményeképp ma, kilenc hónaposan igény szerint szopizik, és már meg sem látszanak rajtunk az első hónapok rémségei. Tökéletes az anya-gyermek kapcsolta közöttünk, kicsit sem sírós, nyitott, boldog kisbaba lett Zsófiból, aki remélem még hosszú ideig élvezheti az anyatej jótékony, vigasztaló hatását.

 

 

Karsai Anita

Kislányom Melina 2010 Április 20-án  hajnalban született. 3900 grammal, elég szép nagy baba volt.

Már rögtön a születése utáni órákban, együtt lehettünk, és kedvére szopizhatott. Nagyon ügyes baba volt, jól cicizett, nem volt semmi fennakadás. Már a harmadik-negyedik órában megéreztem ennek a következményét, mert szegény cicik kapták folyamatosan a kiképzést.

Nagyon eltökélt voltam, nem szerettem volna semmilyen krémet használni, mert azt akartam, hogy hamar beinduljon a tejcsi, és ezt csak úgy lehet elérni, ha a baba amikor csak lehet a cicin van. Nem is volt gond, kislányon nagyon eltökélten szívta felváltva a cicit, és másnapra már bizony ott is voltak a kis tejcseppek a szája sarkában, jelezvén, hogy végre van mit enni.

A gond csak akkor kezdődött, mikor az én szép dundi kisbabám 24 óra alatt HÉTSZER !! kakilt magzatszurkot. Azaz az utolsó kettő már sárgás volt, az anyatejcsitől.

Én nem is aggódtam, hiszen  folyamatosan cicizett, (nem kétóránként, mint ahogy a csecsemős nővérek utasítottak rá) de a súlymérésnél előszedtek, mondván, hogy a gyermek  800 grammot fogyott születése óta!! Én hiába mondtam, hogy de hát hétszer!! kakilt, méghozzá nem is keveset, de ezzel valahogy senki nem törődött. Azonnali visszamérést kértek, mégpedig úgy, hogy most azonnal szoptatom 10 percig, és megnézzük mennyit evett!!

Sajnos, mivel előtte öt perce cicizett egy nagy adagot, és éppen ettől pihegett a kis drága, ezalatt a 10 perc alatt nem igazán tudott már sok tejcsit kiszívni a ciciből.

Konkrétan 12 grammot. Ennek csak én örültem , a csecsemősök közölték, hogy ez nagyon kevés, és ha nem akarom hogy infúzióra kössék a kicsit, adniuk kell Melinek tápszert. Ezzel a mondattal elkapták a kisbabát, és belenyomták a szájába a 20 ml tápszerrel töltött cumit. „egyél kis drága végre van mit” címszóval. Szerencsére mivel nagyon is jól volt lakva, esze ágában sem volt meginni a tápszert. Szépen kifolyatta a szája mellett, a cscsmős nővérek nagy meglepetésére.

Mondanom sem kell, legbelül ujjongtam, hogy mégiscsak van, és jut is elég tejcsi a kisbabámnak, de hamar elszállt a jókedvem, mert közölték velem, hogy ha holnapig nem kezd el növekedni a pici súlya, bizony tovább fogják tápszerezni. Persze, én ettől bepánikoltam, és elkezdtem görcsölni azon , hogy minél többet egyen. Szerencsére bejött meglátogatni minket a kislányom keresztanyukája, és eloszlatta minden félelmemet. Megmutatta, hogy a pici jól csinál mindent, hangosan kortyolva nyeli a tejcsit, és hogy nem lesz itt semmi baj. Amikor szopi után mértem a kisbabámat, igaz hogy 15-17 grammokat szopizott kétnaposan, de ezt fél óránként megismételtük , de ez akkor is kevés volt a nővéreknek. A szomszéd ágyon lévő baba 25 grammokat szopizott, csakhogy Ő kétóránként!! Mégis Őket dicsérték meg, ránk nézve meg csak fejcsóválás volt. Végül mivel még mindig eltántoríthatatlanok voltak a csecsemősök, kétnaposan hazajöttünk saját felelősségre, és már a hazavezető úton felforrósodott mindkét cicim, és csak úgy dőlt belőle a tejcsi. (Ez van, ha a kismamát nem stresszeljük.)

Röviden még annyi, hogy Melina az első 4 hét alatt 1225 grammot gyarapodott. Nem halt éhen, és az étvágya, meg az emésztése azóta is nagyon jó.